| | | 1 év 9 hónapja érkezett |  |
|
2011. augusztus 13. - 2011. augusztus 14. Meglátogattuk Auschwitz területét.... Ez az a hely, amelyet mindenkinek - legalább egyszer látni kellene, és vannak olyan kiállítások, ahol - kegyeleti okok miatt - tilos fényképezni, ezeken a helyeken én sem tettem, de a fénykép úgyis kevés a hely bemutatásához, valamint vannak fényképeim, amiket ide inkább én sem teszek fel. Elsőnek jöjjön Auschwitz I, aztán majd felteszem Auschwitz II Birkenaut is. Története: A II. világháború előtt itt volt Oswiecim Lengyel hadseregének laktanyája. A háború kitörése után az épületek üresen álltak, és a megszállás idején a tömegesen letartóztatott Lengyelek száma rohamosan nőtt. A börtönök túlzsúfoltak lettek. Ezért az SS 1940 első felében itt hozta létre a koncentrációs táborát Lengyel hadifoglyok számára. Ekkor a zsidóknak még csak Gettókat hoztak létre, pl. a Krakkói Gettó. A tábort terror funkciójúnak szánták, amit fennállásának teljes idejében be is töltött. 1942-től kezdve érkeztek ide zsidó transzportok, és fokozatosan a zsidók megsemmisítésének legfontosabb helyévé vált. A KL Auschwitz személyzete a Schutzstaffeln német védosztag tagjaiból állt. Jelentőségük az évek során rendkívül megnőtt. Az SS alakulatok tagjaiból került ki a tábor vezetősége és őrsége, részt vettek a zsidók és más foglyok kivégzésében. A tábor fennállása alatt nyolcezernél több SS tag és felügyelőnő dolgozott itt. A tábor területére a belépés egyénileg teljesen díjmentes, és bármit meg lehet nézni. Csoportoknak idegenvezetővel kérnek belépőt, melynek az árát nem tudom. A nyitva tartás: 08:00-15:00 decembertől februárig; 08:00-16:00 március, november; 08:00-17:00 április, október; 08:00-18:00 május, szeptember; 08:00-19:00 júniustól augusztusig. A múzeum tulajdonában vannak a tábor területén és a közvetlen környékén feltárt és megtalált dokumentumok, a deportáltaktól, meggyilkoltaktól elrabolt, megmaradt holmik. Többek közt a múzeum tulajdonában van 80 ezer pár cipő, közel 4000 bőrönd (ebből 2100 névvel), 12 ezer főzőedény, 40 kg. szemüveg, 460 protézis, 6000 műalkotás, 40 köbméter összeolvadt fémtárgy, kb. 2 tonna haj, melyet a táborba hurcolt nők fejéről vágtak le. (mind megtekinthető). A gyűjteményekben megtalálhatók eredeti német tábori dokumentumok, fényképek, mikrofilmek (800 ezer mikrofilm kocka), kb. 39 ezer negatív, kb. 200 az SS által 1944-ben, a magyarországról deportált zsidók Birkenauba való érkezéskor készített fénykép, a Sonderkommandó által Birkenauban a gázkamrák közelében készített néhány fénykép, kb. 500, az SS által a tábor fennállása alatt a KL Auschwitz objektumairól készült fénykép, csaknem 2500 családi fénykép, mely a deportáltak tulajdona volt, 48 elhalálozási könyv, mely 70000 Auschwitzban meghalt és meggyilkolt adatait tartalmazza. A háború után a tábor területén találtak elrejtett feljegyzéseket, melyeket az un. Sonderkommandó tagjai, a krematóriumokban a meggyilkoltakat elégetni kényszerített zsidó foglyok készítettek. A volt foglyok vallomásai mellett ezek a dokumentumok is fontos bizonyító adatai a náci bűnöknek.
Forrás: Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum kiadványa
Sajnos, sokan azzal töltik az idejüket, hogy ezt mind-mind hamisításnak tudják be, egyik fő célpontjuknak az úszómedencét tekintik. Mint tudjuk, ez egy lengyel laktanya volt. Az úszómedence ezt a célt szolgálhatta, még az SS előtt, aztán azok a foglyok használhatták, akik nem zsidók voltak, hanem egyéb, pl. német illetve átnevelendő foglyok. Talán valóban túloznak az elgázosítottak számában, de ami megtörtént, az sajnos, valós és valós tényeken, bizonyítékokon alapul...
| Címkék: | | oswiecim, auschwitz, gázkamra, krematórium, tábor, ss, nácizmus, náci, lengyelország, túra, kirándulás, mc-bubu, zsidó, bűn, szenvedés, terror, gyilkosság, áldozat, | | Webcím: | | http://www.auschwitz.org.pl |
|