Pompeii romokban fekvő ókori római város Nápoly közelében, Campania olasz tartományban. Az ókori várost a Vezúv kitörése döntötte romba 79-ben. A vulkánkitörés több méter hamuval borította a várost és 1600 év telt el a véletlen újrafelfedezéséig. Napjainkban
Olaszország egyik kiemelt turisztikai célpontja és a Világörökség része.
Kr. u. 79. augusztus 24-én a Vezúv kráterét évezredekig elzáró lávatömítés váratlanul, iszonyú erőtől hajtva dobódott ki Campania derült egére. A tűzhányó kilóméternyi magasságba lövellte a kőtörmeléket és fülsiketítő égzengés kíséretében felrobbant a hegy csúcsa. Az eget elsötétítette a vulkáni hamuból képződött sötét felhő, amely azután három napig gomolygott a katasztrófa színhelye fölött. Pompeiit 7-8 m vastag hamuréteg fedte be, s a borsószemnyitől a mogyorónagyságig terjedő kövek szüntelenül hulló zápora temette el.
Ezen a napon gyébként a Vulcanalia volt, Vulcanus ünnepe. A kitörésről ifjabb Plinius (akinek nagybátyja, idősebb Plinius a misenumi flotta paracsnoka volt a kitörés pillanatában és aki a mentési munkálatok során vesztette életét) részletesen beszámolt a Tacitus római történetíróhoz írt levelében, így ez a legjobban dokumentált kitörés az ókorból.
A rómaiak tudták ugyan, hogy a Vezúv egy vulkán, de kialudtnak vélték. Mint ahogyan, az Plinius leveléből is kitűnik, Misenum lakosai látták ugyan kitörés során feltörő felhőt, de nem tudták beazonosítani, melyik hegyből származik. Ez is azt mutatja, hogy a Vezúv nem ártalmas vulkánként élt a köztudatban.
A 2. században élt Dio Cassius is leírja, utólagos beszámolók nyomán a kitörés történetét, s noha írásába bevisz némi fantasztikumot is, mégis leírása valószerűnek mondható. Innen tudjuk, hogy a kitörés idején Pompeii lakossága a pincékben húzódott meg a kőzápor elől. A befelé lejtősen épített római tetők tölcsérként ömlesztették a lapillit a házak udvaraiba. A hatalmas súlytól terhelt tetőzet hamar beomlott, ha addig egyáltalán ellenállt a gyakori földrengéseknek. Az utcákat magas lapilli- és hamuréteg borította, amely lehetetlenné tette az ajtók és kapuk nyitását, így aki pincébe menekült, kijönni többé már nem tudott. A lapilli- és hamuréteg szintje néhány ház falán látható és elég forró volt ahhoz, hogy megolvassza a falfestményeket védő viaszréteget. A lakosság nagy része a Vezúvval ellentétes irányban, a Sarno-folyó felé menekült, ahol utolérte őket a vég (számos csontvázat és jelentős értéket találtak az itt elvégzett ásatások során).
Pompeii végzetét, Herculaneummal ellentétben nem a láva okozta, hanem a vulkánból szórt hamu és lapilli, amelyek vastag rétegkben rakódtak le a városban, teljesen betemetve azt.