Szlovákia, Tátra, Kőpataki tó - Tarpataki vízesések túra, SzG3

2017. augusztus 3.

Sziasztok, Gábor vagyok!
Alapvetően ezért jöttünk ide, de ez a nap alapvetően meg is változtatta a hozzáállásunkat a Tátra szlovákiai szakaszához. Az előző nap felmentünk a tátralomnici kabinos felvonó alsó állomásához, az árakról tájékozódni, meg úgy általában képben lehessünk (az árakról és az egyebekről interneten is lehet információkhoz jutni, de én azért a helyszínen is leellenőriztem azokat). Ezzel kapcsolatban néhány megjegyzés: a Lomnici csúcsra most sem jutottam fel (ez talán most már az egyetlen olyan hely, ahová konkréten nem tudtam még eljutni, bár a helyszínen voltam. Kicsi a kapacitása és ahogy kedden megnéztük a lehetőségeket, már vasárnapig eladták az összes jegyet. Az interneten lehet előre jegyet venni, de egy magas hegyvidéken még másnapra sem tudja megmondani az ember, hogy felhős lesz-e a csúcs, nemhogy öt napra előre. Később napközben több napon keresztül felhőben volt a csúcs, ilyenkor nem tudom, hogy visszaadják-e a jegy árát? Nem igazán akartam kb. 3 x 47 Eurót csak úgy kidobni.) Az árakkal kapcsolatban jó tudni, mindenhol figyelembe veszik az életkort, mi mindenhol két nyugdíjas és egy tanuló jegyet vettünk. Itt végül is egy kombijegyre voksoltunk, mivel túrázni is akartunk. Fel a felvonóval a Skalnate pleso-hoz (Kőpataki tó), onnan a Felső turista úton (Tatranská magistrála) le a Tarpataki vízesésekig (közbe ejtve egy turista házat, ahol ebédelünk majd), végül siklóval le Ótátrafüredre. Itt persze még az is közre játszik, hogy a kocsit a kötélpálya alsó állomásánál hagytuk (ingyenes parkolás) és még oda vissza kellett menni a tátrai villamossal. Alapvetően nem egy nagy távolság, de:!!! és itt néhány nagy felkiáltójel. Mindenhol, a térképeken, a helyszíni turista tábláknál mindenhol időt adnak meg a táv teljesítésére. Ez önmagában nem lenne olyan nagy baj, ha az emberek nem különböznének annyira korban, teljesítőképességben, stb. Egy gyakorlott turista a táv ismeretében (feltéve ha a terepet is ismeri), akkor elég pontosan meg tudja határozni a rászánni való időt. Persze itt lehetne mondani azt, hogy ott a térkép, de onnan nem mindig lehet a pontos távot levenni, főleg ha kanyarog a turista út. Mi abból indultunk ki, hogy a turista házig (Zamkovszky-menedékház) 50 percet jelzett a térkép és a tábla is. Na itt jött a csapda: az út olyan kövekkel volt kirakva, ahol zergeként lehetett csak ugrálni, minden figyelmet arra kellett fordítani, hogy ne bicsakoljon ki az ember lába. Hiába volt nordic walking bot, jó túracipő, nagyon oda kellet figyelni. Még az is kész csoda, hogy Lili és Éva is végig csinálták az egészet (azért nem minden zokszó nélkül), de este azért nem fájta lábuk, sem a térdük (valószínűleg a jó felszerelés is besegített). Ha nézelődni akartak, akkor meg kellet állniuk, nehogy kificamítsák a lábukat. Nagy nehezen leevickéltünk a turista házig (kétszer annyi időt felhasználva, mint amit jeleztek). Itt viszont legalább jót ettünk és ittunk. A szlovákokról itt el kell mondani két dolgot: hatalmas a belső turizmus, szinte mindenhol özönlik a nép és ezt a tömeget mindenhol kezelni tudják. Valamint: a szlovák (és a cseh is) két dolgot iszik 95 %-ban, sört és kofolát. Ez utóbbi a kóla helyett van (szerintem nem engedték be az országba a kólákat), gyógynövény alapú és tényleg nem rossz az íze. A maradék 5% a más ital. azért egy harmadik is: mindenhol tisztaság és csend van! Megfizethetetlen!!!!!!!!!!!!!! Na de vissza a túrához. Innen tovább mentünk lefelé, az út sem javult semmit. Nagy nehezen (lassan) elértünk az első vízeséshez. Ez egy magányos vízesés, de szép. Alattunk láttuk egy korábbi tornádó pusztítását, ripityára törte a fákat. Majd elértünk egy kisebb büfészerű épülethez, ahol leültünk egy kicsit és besöröztünk (csak alkoholmentes citromos Aranyfácán sört ittunk mindenhol) és bekofoláztunk. Ebből lehet többek között cukormentes változatot is kapni. Ez után én lementem a vízesésekhez, a többiek pihentek egy kicsit. Visszatérve rámentünk a Hrebienokra (Tarajka) menő turista útra, ami szokatlan módon vízszintes volt és nem volt kővel borítva. Kb. 20 perc alatt elértük a sikló felső állomását. A két sikló kb 10 percenként fordul (egyik le, a másik fel) és elég nagy tömeget le tud vinni, így nem kell sokat várni rá). Ahogy lejutottunk Ótátrafüredre, egy kis pihenés után lementünk a vasútállomásra. Ez pontosan a sikló állomása alatt van kb 200 m-re. A kocsi miatt vissza kellet menni Tátralomnicra. Itt egy kicsit várni kellett, mivel óránkét megy a vonat abba az irányba. Egyébként ez az állomás egy csomópont, mivel nem csak Tátralomnic irányába mennek a vonatok, hanem Csorbató és Poprád felé is. Ráadásul eléggé olcsó, így jó bekalkulálni a közlekedésbe, ha a kocsi nem annyira fontos és van egy kis plusz időnk. Egyébként teljesen modern szerelvények, nemrég cserélték le azokat. A légkondicionálást nem ismerik (máshol sem). Szerintem erről ennyi elég, magát a túrát részletesebben meg lehet nézni a Fotóalbumon keresztül, aminek a címét szokás szerint a webcím helyére tettem fel.
A konklúzió: a szlovák Tátra nem való mindenkinek, ezen az oldalon sokkal nehezebb a túrázás, mint a lengyel oldalon. Ott a völgyek szelídebbek, sok helyen az alternatív közlekedés is megoldott: kerékpár, lovas kocsi, traktoros pótkocsis kis busz, stb). Elsősorban a feleségem miatt inkább más irányba tereltem a továbbiakat és inkább a Szepességet néztük meg (amit egyébként is beterveztem, de nem ilyen alapossággal).